2010. május 20., csütörtök

Babonéz

Kedvenc répés kukorica salátámra most egy vegán öntetet szerettem volna rakni,így eszembe jutott Kata babonéze,amit egyszer már ugyan próbáltam,de valamit nagyon elbénázhattam,mert akkor nagyon rosszul sikerült.Most úgy döntöttem adok neki egy második esélyt,és milyen jól tettem,nagyon-nagyon finom lett.

Hozzávalók:
1 doboz fehérbab konzerv
3-4 ek citromlé--izlés szerint
negyed csésze olaj
fél  tk só
fél tk mustár

Az olaj kivételével az összes hozzávalót turmixgépbe tesszük,vagy ha botmixerrel dolgozzuk el ,akkor annak megfelelő edénybe.Az olajat turmixolás közben apránként adjuk hozzá.
Én a negyed csésze olajnak a felét tettem csak bele,és így tökéletes is lett nekem,citromléből is csak két evőkanállal.Mustár helyett pedig őrölt fehér mustárt használtam,amitől enyhén  azaz kellemesen  csipős lett,lehet többet tettem mint kellett volna,nem tudom,de nagyon jól passzolt a répa-kukorica salátához.

Az is a történet része hogy az első adagot még két nappal ezelőtt csináltam,akkor botmixerrel dolgoztam össze,és hát elég nehézkesen ment,végül adtam is egy kis vizet hozzá hogy jó krémes legyen.
Ma megint csináltam egy adagot,és az jutott eszembe hogy lehet nem is kell leszűrni a babot,végül is Kata ezt nem írta sehol.Mindenesetre nem mertem kockáztatni,inkább gyorsan írtam Neki emailt hogy hogy is van ez,és villámgyors válaszában ,amit ezúton is nagyon köszönök,azt írta hogy leszűri a babot,de félreteszi a levet,és ha kell azzal hígítja.A mai adagot turmixgépben próbáltam ki,nos nekem ez vált be,nagyon könnyen krémesre turmixolta nekem a gép.
A képért  elnézést  kérek,szörnyű lett,alkalomadtán lecserélem megígérem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése